Program


TÁJÉKOZTATÁS AZ ÁLLÓHELYEKRŐL TELTHÁZ ESETÉN

Amennyiben a kiválasztott időpontra minden ülőhely elfogyott, de azon a napon kívánja megtekinteni produkciónkat, az előadás kezdete előtt 2 órával megkezdjük 64 darab rendkívül kedvező árú állóhelyünk értékesítését, amellyel a 3. emeleti karzat látogatható. A jegyeket az Operaház jegypénztárában és online felületünkön is megvásárolhatják. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az állóhelyekről, illetve az oldalülésekről a színpad csak korlátozottan látható, az előadás követését ugyanakkor a helyszínen kihelyezett monitorok is segítik.

 

Aktuális előadások











Liszt Ferencnek mintegy harminc zenedarabjából állította össze és hangszerelte a Mayerling háromfelvonásnyi muzsikáját John Lanchbery. A sok ismerős mű, mint a Faust-szimfónia, a Mefisztó-keringő, a Transzcendens etűdök vagy éppen a Zarándokévek tételei olyan egységes zenefolyammá állnak így össze, amely nagy erővel és sodrással tudja kísérni a Mayerling romantikus tragédiáját. A történet alapja egy igaz, bár máig rejtélyes mayerlingi gyilkosság és öngyilkosság, mégpedig valós, osztrák–magyar monarchiabeli, történelmi figurákkal: a középpontban az osztrák trónörökös, Ferenc József fia, Rudolf, illetve annak ifjú szerelme, Marie (Mary) Vetsera bárónő áll. A fő - szerepet, amely a balettirodalom egyik legmegterhelőbb szerepe a rendkívül hosszú színpadi jelenléttel, az előző, 2004-es operaházi bemutatón Solymosi Tamás táncol - ta, ez volt talán legnagyobb szerepeinek egyike. Ezúttal az ő balettigazgatósága alatt kerül színre Sir Kenneth MacMillan világhírű, 1978-as koreográfiája, akitől a budapesti közönség a Manont is láthatta. Az eredetileg táncművész MacMillan ontotta magából a táncműveket drasztikusan kitolva a klasszikus balett határait a végletekig. A produkciót 15 éve kellett nélkülöznie a magyar balettrajongóknak.

ALKOTÓK
Koreográfus: Sir Kenneth MacMillan
Zeneszerző: Liszt Ferenc
Zenéjét összeállította és hangszerelte: John Lanchbery
Szövegíró: Gillian Freeman
Látványtervező: Nicholas Georgiadis
Díszletfelügyelő: Cinzia Lo Fazio
Jelmezfelügyelő: Natalia Stewart
Világítástervező: Jacopo Pantani
Színpadra állító balettmeste:r Karl Burnett
Betanító balettmester: Grant Coyle
Próbavezető balettmesterek: Mirzoyan Albert, Pongor Ildikó, Prokofieva Irina, Solymosi Tamás, Szakács Attila, Venekei Marianna
Karmester: Héja Domonkos

SZEREPOSZTÁS
Rudolf trónörökös................. Leblanc Gergely / Balázsi Gergő Ármin / Timofeev Dmitry / Kekalo Iurii
Vetsera Mária....................... Tanykpayeva Aliya / Melnik Tatiana / Felméry Lili / Yakovleva Maria
Larisch grófné....................... Pokhodnykh Ellina / Sharipova Elena / Skrypchenko Olha / Chekurasvili Nutsa
Erzsébet császárné.............. Konstantinova Anastasiia / Krupp Anna / Gyarmati Zsófia / Adachi Yuiko
Stefánia hercegnő................ Pap Adrienn / Takamori Miyu / Lee Yourim / Lee Soobin
Kasper Mici.......................... Kosyreva Diana / Földi Lea /  / Starostina Kristina / Garcia Carriera Claudia
Bratfisch............................... Guerra Yago/ Rónai András / Topolánszky Vince / Kiyota Motomi
Schratt Katalin...................... Miksch Adrienn / Topolánszky Laura

 

Ajánló


Erkel Ferenc: HUNYADI LÁSZLÓ Opera négy felvonásban, három részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

ifj. Johann Strauss A DENEVÉR Nagyoperett három felvonásban, magyar nyelven, angol és magyar felirattal

Carl Orff CARMINA BURANA Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Giuseppe Verdi TRAVIATA Opera két részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Wolfgang Amadeus Mozart PARÁZSFUVOLÁCSKA Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Giuseppe Verdi AIDA Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!