Krassy Renáta
4

Krassy Renáta

Született: 1975. május 20.

Színésznő.

Tanulmányait Toldy Máriánál kezdte, a Vasutas Musical Stúdióban, majd Malek Miklós vezetésével számos televíziós műsorban szerepelt. 2001-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Egyetemen, operett-musical szakon. Már az egyetemi évek alatt is rengeteget dolgozott, hiszen sorra kapta a főszerepeket. Azóta mind a Madách Színházban, mind a József…

 Tovább

Aktuális programok


Billy Elliot - a Musical

Sir Elton John / Lee Hall: Billy Elliot – a Musical Musical magyar nyelven, angol felirattal 14 év alatt…

Színésznő.

Tanulmányait Toldy Máriánál kezdte, a Vasutas Musical Stúdióban, majd Malek Miklós vezetésével számos televíziós műsorban szerepelt. 2001-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Egyetemen, operett-musical szakon. Már az egyetemi évek alatt is rengeteget dolgozott, hiszen sorra kapta a főszerepeket. Azóta mind a Madách Színházban, mind a József Attila Színházban több produkció főszereplője.

Korábbi munkái:
Marcel Achard: Bolond lány - Antoniette Sévigné
Kocsák - Miklós: Anna Karenina - Anna Karenina
Fenyő- Tasnádi: Made in Hungária - Marina
Molnár - Török - Ungvári: A Pál utcai fiúk - Csele
Hervé: Nebántsvirág - Sylvia
Jakobi Viktor: Leányvásár - Lucy
Victor Hugo: Nyomorultak: Cosette
Szilágyi-kellér: 3:1 a szerelem javára - Berta
Mi vagyunk a Musical!
Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat - Mary
Végtelen szerelem

" Nevessünk Együtt " B.U.É.K. 2017.Zenés,táncos óévbucsúztató

József Attila Színház
Színész
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

MADÁCH SZÍNHÁZ
Christine Daaé
Billy Elliot -  a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
Halott anya
Csipkerózsika

Csipkerózsika

Budaörsi Latinovits Színház
Színész
Csipkerózsika

Csipkerózsika

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Csipkerózsika, Mesemusical a Gergely Theáter előadásában

Csipkerózsika, Mesemusical a Gergely Theáter előadásában

A Zongora
Színész
Helyet az ifjúságnak, avagy adom a Bankot!

Helyet az ifjúságnak, avagy adom a Bankot!

József Attila Színház
Klárika, a lánya
Made in Hungaria

Made in Hungaria

x/József Attila Színház
MARINA
Made in Hungaria

Made in Hungaria

József Attila Színház
MARINA
Made in Hungária

Made in Hungária

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
MARINA
MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MOMkult
Színész
Szegény gazdagok

Szegény gazdagok

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
HENRIETTE
Szilveszterezzen velünk!

Szilveszterezzen velünk!

József Attila Színház
Színész
VÉGTELEN SZERELEM

VÉGTELEN SZERELEM

MADÁCH SZÍNHÁZ
Színész
xSzegény gazdagok

xSzegény gazdagok

József Attila Színház
HENRIETTE

Ajánlataink