Varázslat egy nyáréjszakán

…és boldogan élnének Athénban, olajfákkal, meg sok kis görög poronttyal, amíg meg nem halnak. De Lüszandrosz és Hermia boldogságát már a kezdetek kezdetén fúrja, aki tudja:

egy fenyegető após, aki másnak szánja a lányát

egy felesége rokonságát lemészároló, amúgy emberarcú athéni király

egy szerelmes harmadik

egy negyedik, aki szerelmes a harmadikba.

A pár úgy dönt hát, hogy világgá szöknek – útjuk pedig egy sötét athéni erdőn át vezet. Itt azonban nő a fenti lista, mert a nyári napfordulónak éjszakáján trükkös manók és csalfa tündérek, bajkeverő szelek és szerelmi szérumok sodorják őket egyre messzebb a szabadságtól – meg egymástól.

De vajon mennyivel kiszámíthatóbb a valódi szerelem, mint egy hirtelen jött varázsige? És vajon miért pont azt űzi mindig a szerelmes, akinek egyáltalán nem kell?

Shakespeare mai nyelven, új, prózai fordításban szól nekünk a szerelemről, úgy, ahogyan csak ő tud – és még ha össze is kavarja a szálakat, mint a híres Pukk, akkor is azt mondja: nyugodjunk meg, a szerelem örök – akkor is, ha csak egy nyáréjszakán át tart.