Pomádé király új ruhája

Pomádé király őfelségének fő a feje: egyetlen olyan ruhája sincs ugyanis, amit névnapi ünnepségére felvehetne, hisz mindet viselte már legalább egyszer. Két idegenből jött takács azonban csodás szövetből szőtt ruhát ígér a királynak – nem is akármilyet: a ruhát csak az igaz, becsületes emberek látják majd!

Ránki György népszerű gyermekoperája alapvetően a magyar népdal világából építkezik, és egészen a jazzes, karikaturisztikus hangzásig ível. A zeneszerző sziporkázó zenei tréfáival görbe tükröt mutat a királyi udvar képmutató világának. (Pszt! A király meztelen!)

Cselekmény

A vásártéren nagy a sürgés-forgás. Dani és Béni fennen hirdetik: minden mesterség közül a leghasznosabb a takácsoké, főleg, ha valaki olyan csodakelmét tud szőni, mint ők. Arra jön az őrjárat, s mikor a kapitány megtudja, hogy a két messziről jött idegen csodakelmét kínál, nyomban viszik őket a király színe elé. Pomádé király őfenségének ugyanis fő a feje. Másnap a névnapját ünnepelné, azt a napot, amikor minden évben fényes díszmenetben vonul el szeretett népe előtt. Ezúttal azonban minden valószínűség szerint elmarad a várva várt ceremónia, mert a királynak egyetlen olyan ruhája sincsen, amit ne viselt volna már legalább egyszer. Hiába a rengeteg ruha, a király mindet megunta, a szabók pedig minden ötletükből kifogytak.

Amikor a nagy uralkodó bőséges reggelijét elfogyasztotta, elébe hozzák a két csodatakácsot. Óriási az öröm, a király visszavonja korábbi parancsát, melyben lefújta a másnapi parádét. Mégis lesz mit felvennie, nem kell az ágyban töltenie a névnapját! Dani és Béni megígérik, hogy csodafonalukból megszövik a csodakelmét, abból pedig kiszabják a csodaöltözetet. Egyvalamit azonban hozzátesznek: a ruhának van egy lényeges tulajdonsága. Csak az okosak, becsületesek és igazak látják. Aki hazug, gonosz vagy buta, nem lát mást, csak levegőt.

A királyt éjszaka rémálmok gyötrik. Mi lesz, ha nem látja azt a bizonyos csodaruhát? Gyorsan meneszti a kancellárját és a minisztereit, lessék ki a takácsok munkáját. Ha ők látják a kelmét, nyilván látja majd ő is, hisz egy király nem lehet butább az alattvalóinál. Szerinte "akinek hivatalt ád, észt is ád az Isten". Dani és Béni ezalatt buzgón szövik a semmit. Nem lát persze semmit sem a kancellár, sem a miniszterek, de senki nem meri bevallani.

Reggel megjelenik a király is. A megdöbbenéstől először szóhoz sem jut, de a takácsok annyira dicsérik művüket, hogy végül kötélnek áll, és bevonul a spanyolfal mögé próbálni. A ruha úgy simul deli termetéhez, hogy szinte nem is érzi, hogy van rajta ruha.

Végre sor kerül a nagy eseményre. A vásártéren felvonul a díszmenet, majd a fényes baldachin alól kilép a király: pucéran. A dermedt csendben egyetlen hang harsan, a kis suszterinasé: "a királyon nincsen semmi!" Erre aztán teljes erővel kitör a felfordulás. Hagyma- és paradicsomzápor zúdul a királyra és az udvartartásra; menekül az előkelőség, fut, ki merre lát.