Mennyekbe vágtató prolibusz.

Fekete Ernő Weöres Sándor-estje
A Katona József Színház vendégjátéka.

Fenn nyilaló robogás. Lenn ellankadnak a léptek. Ó, mit akartam mondani ezzel? Mit tudom én már!
Ködből kelnek a szók, gyorsabban a gondolatoknál; mondatok összeszövődnek, a semmit fogva az űrben.

„Fekete Ernő, aki egy évtized óta készült önálló estjére, úgy ölti egy órán át a verseket, versrészleteket, hogy az első pillanattól az utolsóig ámulnunk kell a költő műveinek keresetlen egyszerűségén, mely a legmagasabb rendű, gyönyörű nyelvi-bölcseleti kigondoltság is. Lefegyverző természetességgel áramlik a monodrámaszerű összeállítás, pedig – kevés kivételtől eltekintve – nem Weöres legjelentékenyebb vagy legismertebb költeményei kaptak helyet. S mégis az a benyomásunk: sem a poéta, sem tolmácsolója nem téveszt el egyetlen szót sem. Nagyon nehéz bármiféle céltudaton rajtakapni a repkényes szerkesztés kacsait, vezérelveit, műhelytitkait, mert a legtöbb szólamnak az ellenkezője is képviselteti magát. A gyerekversnek mondott darabok is küldenek hírnököt a játékos evilágiság berkeiből, de istenek és lelkek is szálldosnak mindenfelé, bár akad, akinek csak a ganajdombon jut hely, Animus és Anima pedig hokedliről szaval.” (Tarján Tamás, kultúra.hu)

Munkatársak: Tóth László, Tóth Judit

Fotó: Dömölky Dániel