Kálmán Eszter: A TÓ
Báb és test, bábos és táncos versengenek egymással, vagy épp alkotnak egységet, mígnem eltűnnek a határok élő és élettelen között. Küzdenek egymással, keresik egymást, játszanak és átváltoznak egy tükörsima felületen, amelyet bármelyik pillanatban felkavarhat egy hívatlan harmadik… több
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2019. március 19. kedd, 19:00
Kálmán Eszter látványtervező Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal használta fel A hattyúk tava motívumait egy asszociatív, a színházi eszközöket kreatívan vegyítő előadásban.
Kálmán Eszter A hamupipőke című előadásával mutatkozott be először rendezőként a hazai közönség előtt. Ebben a produkcióban nem volt egyetlen élő szereplő sem, a tárgyakkal viszont olyan világot teremtett, amelyben fel sem merült az emberi jelenlét hiánya. A fiatal látványtervező azóta több saját produkcióval is szerepelt már a Trafóban, mindegyik előadását olyan vizualitás jellemezte, amellyel ritkán találkozunk színházi közegben. A Justine-ben képregény és film eszközeivel és hatásaival dolgozott, az N mint Nosferatuban pedig olyan egyszerű tárgyak animálásával, mint egy lufi, egy fekete köpeny vagy egy papírdoboz-város teremtett sejtelmes világot.
A tó szintén erős vizualitást ígér, de a rendező ismét új eszközökhöz folyamodik. Ezúttal mind a díszletet, mind a kellékeket a táncos és a bábos határozzák meg, a körülöttük levő világot egymáshoz való viszonyuk alakítja. A hattyú és az őt kereső herceg figurája folyamatosan cserélődik a szereplők között, de hattyúvá válhat egy kéz, egy törölköző vagy akár egy eldobott zsebkendő is. A hattyúk tava mesei motívumait felhasználó előadás a báb, a tánc, a test, a tárgy, a változás és átváltozás színpadi lehetőségeivel játszva, egy asszociatív képeskönyv lapozgatására invitálja a nézőket.
Az előadók komoly mesterségbeli tudásukkal hívják fel a figyelmet a tánc- és a bábművészet különbségeire, vagy épp kapcsolódásaira. Mindeközben persze kiaknázzák a helyzetkomikumban rejlő lehetőségeket, humoros, játékos formában is szólnak a témáról.
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
Alkotók: Dányi Viktória, Bercsényi Péter
Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Látvány: Kálmán Eszter
Jelmez:: Juhász Dóra
Fény: Éltető András
Hang: Rembeczki János
Zene: Kákonyi Árpád, Friedenthal Zoltán
Munkatárs: Fazekas Anna
Rendező: Kálmán Eszter
Ajánlatunk
Girej tatár kán a Könnyek kútja előtt búslakodik. Bánata soha el nem apad, ahogy a márvány szökőkút is kifogyhatatlanul buzog… A bánatát felidéző románc indítja el A bahcsiszeráji szökőkút történetét. A mű az orosz balett-történet egyik alappillére. Bemutatása óta töretlen sikerrel képviseli a balettdráma műfaját, melyben a klasszikus táncnyelv, a karaktertáncok használata szorosan összefonódik a színészi játékkal.
Wolfgang Amadeus Mozart / Gian Carlo Menotti BASTIEN ÉS BASTIENNE / A TELEFON Egyfelvonásos operák magyar nyelven, magyar felirattal
Wolfgang Amadeus Mozart PARÁZSFUVOLÁCSKA Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Ajánló
Giuseppe Verdi MACBETH Opera négy felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Giacomo Puccini Best of Puccini Nessun dorma áriaest és [szkikki] 2.0
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
