Budafoki Dohnányi Zenekar, Dohányi bérlet3
Vajda János 1949-ben született Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógustól a BDZ mostani koncertjén a 2016–ban írt Csellóversenyét hallhatja a nagyközönség Rohmann Ditta csellóművész közreműködésével. more
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Saturday, January 28 2017 7:30PM
A szerző így nyilatkozott a műről: „A Csellóversenyt a múlt évben írtam saját késztetésre. Nem volt felkérésem, de régóta szerettem volna egy "igazi" versenyművet írni. Korábbi próbálkozásaim: egy Hegedűverseny, ami hegedű-zongoraszonátám meghangszereléséből született, illetve Rapszódia c. darabom zongorára és fúvósokra, inkább előtanulmányoknak tekinthetők. Ez utóbbi, egyébként elhangzott a Dohnányi Zenekar előadásában is.”
Ki ne ismerné Muszorgszij Egy kiállítás képei című alkotását? A mű Viktor Hartmann, orosz festőművész, emlékére készült, aki Muszorgszkij jóbarátja volt, és igen fiatalon, 39 évesen hunyt el verőértágulat következtében. Képeiből emlékkiállítást rendeztek 1874-ben, ide látogatott el Muszorgszkij, és ennek hatására komponálta meg két-zongorás darabjainak sorozatát.
A több mint 27 zenekari átirat mellett, mely a műből készült, született még több mint 50 változata más együttesekre, például jazz-zenekarra, orgonára, metál zenekarra, harmonikára vagy éppen üvegpoharakra.
A Magyar rondó nemcsak az első olyan Kodály-mű, amelyben a nép körében gyűjtött népdalokat a zeneszerző zenekarra hangszerelte meg, de mint variált visszatérésekkel élő táncrondó, joggal tekinthető a Galántai táncok és a Marosszéki táncok előképének. Az alig tízperces mű forrásául szolgáló négy újstílusú népdalt és egy hangszeres táncdallamot Kodály a tízes években gyűjtötte; az utolsó, gyors tánc egy székely csűrdöngölő gyergyóremetei változata.
Műsor:Our offer
János Hunyadi is responsible for the tolling of bells around the world; Mátyás Hunyadi is the hero of a string of folk tales; László Hunyadi inspired “only” an opera.
Johan Inger – Sharon Eyal – Gai Behar – Hans van Manen Keep in touch Walking Mad, Bedroom Folk, Black Cake
What happens when the worst traits of a power-hungry prince incapable of resisting earthly pleasures, a morally corrupt, vengeful, manipulative woman, and a desire-driven but highly impressionable teenage girl all erupt at the same time upon the appearance of a holy man?
Suggestions
Georges Bizet CARMEN Opera in four acts, in French, with Hungarian, English, and French subtitles
Marius Petipa – Albert Mirzoyan / Ludwig Minkus LA BAYADÈRE Classical ballet in three acts
Stars' recitals with piano Featuring: Michael Volle
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.

