Brahms-sorozat - I. hangverseny

Műsor:

Brahms: D-dúr hegedűverseny, op. 77.

Brahms: III. (F-dúr) szimfónia, op. 90.

Közreműködik:

Bodor János – hegedű

Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kollár Imre

„Népszerű lesz-e valaha, bajos volna eldönteni.” – írta beszámolójában Johannes Brahms D-dúr hegedűversenyéről a Pesti Napló egykori kritikusa. Az 1879-es lipcsei ősbemutató óta eltelt közel másfélszáz év alatt a hegedűs szakma és a közönség is egyértelmű választ adott erre a kérdésre. Tény azonban, hogy a Joachim József ösztönzésére született versenymű nem ad lehetőséget az öncélú virtuozitásra, helyette zenei mélységeivel, tömörségével és monumentalitásával kárpótol. Nem meglepő, hogy a zeneszerző és a hegedűs között szoros barátság szövődött: Joachim ugyanis az elmélyült előadóművészek azon típusához tartozott, aki számára a zenei értékek előbbre valóak voltak, mint a felszínes csillogás. Ezek az erények jellemzik Brahms alkotói életművét is, és jelölik ki helyét a zenetörténet legnagyobbjai között. Nem csoda tehát, hogy a D-dúr hegedűverseny némileg meglepte a kortársakat, mivel túlzottan szimfonikus jellegűnek érezték, ráadásul az is kiderült, hogy a zeneszerző eredetileg négy tételesre tervezte. Nyitó tétele terjedelmében és koncepciójában beethoveni súlyú és terjedelmű, melynek során a szólóhangszer csak egy magvas zenekari bevezető után jut szerephez. A tételvégi szokásos kadenciát – a harmadikéhoz hasonlóan – Joachim komponálta, Brahms stílusához tökéletesen alkalmazkodva.  A középső Adagio érdekessége, hogy főtémáját nem a szólóhegedű, hanem az oboa szólaltatja meg, a hegedű fantáziaszerűen bontja ki az anyagot a háromtagú szerkezet során. A záró Allegro giocoso – melyben tökéletes egyensúlyba kerül a szólista és a zenekar  – ellenállhatatlan táncos, örömteli lendületével fogja meg a hallgatót.

Brahms négy szimfóniája közül a harmadik talányos alkotás. Noha hangneme F-dúr, zenei anyagának meghatározó részei mégis mollban szólalnak meg, tételei halk dinamikával érnek véget. Szerkezetében a klasszikus mintákat követi, ugyanakkor nyitó tételének témája – mintegy vezérmotívumként – végigkíséri a darab teljes folyamatát. Ez azért meglepő, mert Brahms alapvetően szembe helyezkedett a Berlioz, Liszt és Wagner által képviselt programzene jellegű motivikával. A darab értelmezése egymástól gyökeresen különböző előadásokat eredményezhet. A lírai, tépelődő hang azonban kétségtelenül a teljes partitúrát meghatározza. Az 1883-ban lezajlott bécsi premiert a magyar származású Richter János vezényelte, aki Beethoven Eroica szimfóniájához hasonlította az új művet. Mély, súlyos mondanivalója ellenére a közönség tetszéssel fogadta a szimfóniát, a kor tekintélyes kritikusa, Eduard Hanslick pedig egyenesen Brahms legjobb alkotásának minősítette. A harmadik tétel főtémája a hangversenypódiumokon kívül is egyedülálló karriert futott be, számosan feldolgozták, és az 1961-ben forgatott „Szereti ön Brahmsot?” című  nagysikerű filmben is felhangzott.

– baljos –

Bodor János 1976-ban született Budapesten. Hatéves korában kezdett el hegedülni nagybátyja, Csámpai Lajos hatására. A Szabolcsi Bence Zeneiskolában Huszti József volt a tanára. 13 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia különleges tehetségeket tanító Előkészítő Tagozatára, ahol Zs. Szabó Mária növendéke volt. Az egyetemi ágazaton Szenthelyi Miklós osztályában tanult. Diplomáját 1999-ben szerezte. Számos nemzetközi mesterkurzuson vett részt, díjazottja hazai és nemzetközi hegedűversenyeknek. 2001-től tagja a Nemzeti Filharmonikusoknak, 2008-tól koncertmestere a MÁV Szimfonikusoknak, 2014-től az Óbudai Danubia Zenekarnak. A Grazioso Kamarazenekar alapító tagja. 2019-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertmestere. Szólistaként és kamaraformációk tagjaként számos rangos hazai fellépése van.