művész
Brickner Szabolcs
Énekművész, tenor.
Miután Brickner Szabolcs a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián ének és klarinét szakon is diplomát szerzett, részt vett az augsburgi Hochschule für Musik mesterkurzusain, többek között Hans-Joachim Beyernél és Edith Wiensnél, valamint magánórákat vett olyan neves énekművészektől, mint Nicolai Gedda, Renata Scotto, Salvatore Fisichella, Franzisco Araiza.…
Aktuális programok
1956/70 – Ünnepi Kodály-hangverseny
Magyar Állami OperaházLátens Kodály-évad lévén szinte magától értődő, hogy az OPERA 1956-os események emlékére rendezett koncertjén Kodály-művek szólaljanak meg. A rövid…
Énekművész, tenor.
Miután Brickner Szabolcs a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián ének és klarinét szakon is diplomát szerzett, részt vett az augsburgi Hochschule für Musik mesterkurzusain, többek között Hans-Joachim Beyernél és Edith Wiensnél, valamint magánórákat vett olyan neves énekművészektől, mint Nicolai Gedda, Renata Scotto, Salvatore Fisichella, Franzisco Araiza. A tenor az országos énekversenyek első díjai után a 2004-es Ferrucio Tagliavini Nemzetközi Énekversenyen 2. díjat nyert. 2008-ban a belga Erzsébet királyné versenyen, a világ egyik legrangosabb, fiatal előadóknak szóló komolyzenei versenyén elnyerte az első díjat (Fabiola királyné díj).
Brickner Szabolcs énekelt például a következő operaházakban: Bayerische Staatsoper, Frankfurti Oper, Nationaltheater Weimar, Nationaltheater Mannheim, Magyar Állami Operaház, a strasbourgi Opéra du Rhin, a müncheni Gärtnerplatztheater, a bécsi Volksoper.
A tenor olyan zenekarokkal dolgozik együtt, mint az Orchestre de Paris, a La Monnaie Szimfonikus Zenekar, La Petite Bande, az Opéra Royal de Wallonie zenekara, a Dán Rádió Sinfonietta, az Orchestre Philharmonique du Luxembourg, a Belga Nemzeti Zenekar, az Orquestra Ciudad de Granada, a Rotterdami Filharmonikus Zenekar, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Filharmonikusok, az Izraeli Filharmonikus Zenekar, valamint olyan karmesterekkel, mint Fischer Ádám, Valerij Gergijev, Nicola Luisotti, Kurt Masur, Günter Neuhold, Kazushi Ono, Helmuth Rilling és Christopher Warren-Green.
Giacomo Puccini PILLANGÓKISASSZONY operabemutató
Margitszigeti Színház- F. Pinkerton, amerikai tengerészhadnagy
Hangverseny Schumann és Mendelssohn műveiből - vezényel: Hamar Zsolt
Nemzeti Filharmonikusok- Énekművész
Magyar Kincsek Ünnepe 3. Bartók / Veress / Kodály - Concerto Budapest 23/24 V1
Concerto Budapest- Egyéb
Opera Bérlet 1. Mascagani:Parasztbecsület és Leoncavallo:Bajazzók
Savaria Szimfonikus Zenekar- Belmonte, nemes ifjú
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!