művész
Szabó P. Szilveszter
Színművész.
Gyermekkora meghatározó nyarait nővérével közösen Szamosszegen töltötték lelkész nagyapjuknál. Az építész édesanyától örökölt kézügyességük jóvoltából rajzolással, és a templomkertben való játékkal múlatták az időt. Zenei általános iskolába járt. Mivel itt két Szabó Péter volt, ezért a második nevét kezdte el használni. Később az Esze Tamás Gimnázium…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Gyermekkora meghatározó nyarait nővérével közösen Szamosszegen töltötték lelkész nagyapjuknál. Az építész édesanyától örökölt kézügyességük jóvoltából rajzolással, és a templomkertben való játékkal múlatták az időt. Zenei általános iskolába járt. Mivel itt két Szabó Péter volt, ezért a második nevét kezdte el használni. Később az Esze Tamás Gimnázium emelt angol tagozatán folytatta tanulmányait. Fogorvos édesapja tanácsára biológia tagozatra is járt.
A fogtechnikusi iskolától Gór Nagy Mária Színitanodája térítette el. Dédapjának Erdélyben volt színháza, a Sarkadi Kabaré, amely Sepsiszentgyörgy környékén működött, és az államosítás áldozatául esett, nagymamája pedig Sarkadi Imre drámaíró unokatestvére, így a színház szeretete már a vérében volt. A felvételi kicsit furán sikerült, Gór Nagy Mária először nagyon haragudott rá, a precízen kidolgozott életrajzát ugyanis egy boríték hátoldalára írva adta be. A Színitanoda elvégzése után játszott rövid ideig az Arany János Színházban és az Új Színházban is. 1995-ben csatlakozott a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz, majd 1996-ban az Operett Színházhoz.
1996-ban a Budapesti Operettszínház tagja lett. Élete egyik nagy lehetőségeként tartja számon, amikor huszonévesen megkapta a Halál szerepét az Elisabethben, amitől 1997-ben búcsúzott el, mikor felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Ez alatt a négy év alatt megismerte az ott tanító „nagy öregeket”, hajnalig a színpadon próbált, díszletet „farigcsált”. Kacérkodott a rendezéssel is, de a 3. évben „közös megegyezéssel” elváltak útjai Babarczy Lászlótól. Ezután ismét az Operett Színházhoz került. Jelentős szerepeket kapott, a folyton kérdező, a világgal és önmagával viaskodó intrikusként. Bernardót a West Side Storyban, Colloredót a Mozartban, Tybaltot a Rómeó és Júliában. Azért a sokoldalúságát is megcsillogtathatta. Alakította a Kabaréban a konferansziét, A Szépség és a Szörnyeteg elvarázsolt hercegét, a Rudolf rezonőr bábjátékosát, a Menyasszonytánc Jonel őrmesterét, a Párizsi életben a hírhedt párizsi aranyifjú Bobinet-t, A víg özvegyben Nyegust. 2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga közönségdíjat kapott, a szakma elismeréseként pedig 2008. március 15-én Jászai Mari-díjjal tüntették ki kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért. 2003-ban és 2009-ben az Év Musical Színésze. 2011. december 16-án vehette át Artisjus-díját, az Artisjus Zenei Alapítványtól a kortárs magyar zenei művek bel‑ és külföldi terjesztéséért, megismertetéséért. 2012-ben Arany Kotta Díjban részesült a Miss Saigon és A Nyomorultak című musicalekben nyújtott alakításáért. 2014-ben Arany Kotta Díjat kapott, mint Legjobb színész az Elfújta a szélben nyújtott alakításáért. 2014-ben pedig az Operettszínház évad férfi főszereplőjének járó Csillag-díját vehette át az Elfújta a szél Rhett Butler szerepért. 2014-ben a Karinthy Színház évad színészének járó díját adták át neki Az Ördög Jánosáért.
2023-ban pályázott a színház igazgatói posztjára.
Díjak, elismerések:
Az év musical színésze (2003, 2009)
Súgó Csiga-díj (2004, 2006)
Jászai Mari-díj (2008)
Artisjus-díj (2011)
Arany Kotta díj – Legjobb színész (2012, 2014, 2017)
Karinthy Színház – Az évad színésze (2014)
Csillag-díj (2014)
Szerepeiből:
Grease; Puskás a musical - Vörös elvtárs; Hair; Elisabeth – A Halál; Van, aki forrón szereti – Spats; Egy csók, és más semmi
Anna Karenina; A három testőr – Rochefort; Légy jó mindhalálig – Sarkadi tanár úr; West Side Story – Bernardo
Háztűznéző; Jézus Krisztus szupersztár – Heródes király; Chicago; La Mancha lovagja – Dr. Carrasco
Funny Girl – Nick Arnstein; A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak – Angelo; Gólem – Simeon; Kabaré – Konferanszié
Mozart – Colloredo; Sweet Charity – Vittorio Vidal De Palma; Rómeó és Júlia – Tybalt; A balkon – Arthur/Hóhér
A Szépség és a Szörnyeteg – A Szörnyeteg; Menyasszonytánc – Jonel; Rudolf – Pfeiffer; Párizsi élet – Bobinet
A víg özvegy – Nyegus; Oltári srácok – Isten; Szentivánéji álom – Oberon; West Side Story – Narrátor
Tavaszébredés – Nyugati Teátrum – Minden felnőtt férfi; Koldusopera – Tigris Brown; Abigél – Kőnig tanár úr
Rebecca, a Manderley-ház asszonya – Lord Maximilian (Maxim) de Winter; Márió és a Varázsló – Cipolla
Miss Saigon – Professzor; A kaukázusi krétakör – Arkadij Cseidze, az Énekes; A nyomorultak – Javert
Bohém Casting – Erdő Ákos; Jövőre, Veled, Itt! – George; Ghost – Metrószellem; A kaméliás hölgy – St.Gaudins
Elfújta a szél – Rhett Butler; Az ördög – János; Isten pénze – Marley; Özvegyek – Pincér; István,a király – Sur
Csínom Palkó – Béri Balogh Ádám / Feri; Lady Budapest – Veres Pál; Édeskettes hármasban – Vernon
A bolond lány – Savigné vizsgálóbíró; Virágot Algernonnak – Dr. Strauss; Marie Antoinette – Orleans hercege
A Notre Dame-i toronyőr – Claude Frollo; Semmelweis – Semmelweis Ignác; Apáca show – Curtis Jackson
Carousel/Liliom – Jigger Craigin; A Pendragon legenda - Lord Owen Pendragon; Puskás a musical - Vörös elvtárs
„Életem versei” Udvaros Dorottya, Szávai Viktória, Nagy Ervin, Szabó P. Szilveszter
Hankó István Művészeti Központ- Jászai Mari díjas színművész
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Csak egy kis terápia - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Maffiavezér, Matteo Rocco
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ackroyd gyilkosság - krimi
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Dr. James Sheppard
Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság - Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Dr. James Sheppard
Akt hegedűvel (Szulák Andrea, Szabó P. Szilveszter, Kautzky Armand, Pánics L., Tarlós F., Oláh B., M
Art Színtér- Sebastian Lacreolle
Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- magister Konrád
CSak egy kis terápia - Szeged (Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Faragó András, Mihályfi Balázs, Sz
Art Színtér- Maffiavezér, Matteo Rocco
Csak egy kis terápia (Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Mihályfi Balázs, Faragó András, Szendy Szil
Art Színtér- Matteo Rocco
FRIDA - musical két részben - A Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat előadása
Kölcsey Központ- Diego
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Maxim de Winter
PénteK13 – Serbán Attila: Silent Night – Karácsonyi koncert
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Színész
Sisi karácsonya
Veszprémi Programiroda Kft.- Jászai Mari-díjas, Artisjus- és Súgó Csiga-díjas színművész.
Szabó P. Szilveszter önálló zenés estje
Kálmán Imre Művelődési Központ- Jászai Mari-, Súgó Csiga-, Artisjus- és Csillag-díjas, háromszoros Arany Kotta díjas színművész.
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház.- Sur, magyar főúr
Tihanyi Szabadtéri Játékok -Szép nyári nap - Neoton musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Színész
Váltótársak - Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt zenés estje
Broadway Ticket Hungary Kft..- Színész
Váltótársak 2. - Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt zenés estje
Broadway Ticket Hungary Kft..- Színész
X Operettsztárok Budán - Zenés talk show Janza Katával és Szabó P. Szilveszterrel
Budapesti Operettszínház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!