művész

Nádasdy Kálmán
Rendező, vezető főrendező, igazgató.
(1904 - 1980)
Tizennyolc éves korában kezdődött kapcsolata az opera műfajával: ekkor fordította le remekül a Gianni Schicchi szövegkönyvét. Három éven át rendező-gyakornokként működött az operaházban, majd 1926-tól 1932-ig Kodály zeneszerzés növendéke lett. 1933-ban tért vissza az operaházhoz, ahol évtizedeken át…
Aktuális programok
Bohémélet
Magyar Állami OperaházGiacomo Puccini BOHÉMÉLET Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Rendező, vezető főrendező, igazgató.
(1904 - 1980)
Tizennyolc éves korában kezdődött kapcsolata az opera műfajával: ekkor fordította le remekül a Gianni Schicchi szövegkönyvét. Három éven át rendező-gyakornokként működött az operaházban, majd 1926-tól 1932-ig Kodály zeneszerzés növendéke lett. 1933-ban tért vissza az operaházhoz, ahol évtizedeken át rendezőként, majd 1957-től főrendezőként, 1959-től 1966-ig igazgatóként tevékenykedett. 1948 óta a Színművészeti Főiskola tanára, 1964-1974-ig főigazgatója volt. Rendezői pályája mellett igen jelentős műfordítói sikereket is magáénak mondhatott - éppúgy rányomta bélyegét a magyar operajátszásra, mint kortársa és évtizedeken át rendezőtársa, Oláh Gusztáv. Nádasdy a pillanatnyi intuíció embere volt, aki zseniális ötletekkel, ám ugyanakkor egységes és mélyen átgondolt, lélektani mélységekig hatoló koncepcióval állította színpadra különböző stíluskorszakok operáit. Legigazibb területe: Puccini világa volt, amelynek világviszonylatban is egyik legjobb ismerője volt. A legapróbb részletekig kidolgozta a színészi játékot, ugyanakkor azonban sokat ráhagyott az énekesek rögtönzőképességére és átélésére. Egyaránt tökéletes biztonsággal vezette a szólistákat és a tömegeket. Pályája utolsó rendezéseiben közeledett a legmaibb stílusokhoz, így az új-bayreuthi eszmékhez. Énekesek gárdáját nevelte, mint végzett zeneszerző és nagyszerű muzsikus, minden munkájának kiindulópontja természetesen maga a zene. Õ dolgozta át a Hunyadi és a Bánk bán szövegét. Prózai színpadon, filmrendezőként is működött. Számos külföldi operai centrumban volt vendégrendező, főleg Olaszországban (Milánó - Teatro alla Scala, Firenze - Maggio Musicale, Verona - Aréna, Róma és Palermo).
Produkciók:
* Bohémélet
* Bánk bán
* Don Pasquale

Bánk Bán
Győri Nemzeti Színház- Szövegíró

Bánk bán
Magyar Állami Operaház- Szövegíró / Librettist

Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Rendező
Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Rendező

Don Pasquale
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rendező

Donizetti: Don Pasquale
Magyar Állami Operaház- Rendező

Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera
Margitszigeti Színház- Szövegíró

Katona, Erkel, Petőfi: BÁNK BÁN drámai, verses opera
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- A dalszövegeket átdolgozta

Primavera '17 Erkel: Bánk bán
Magyar Állami Operaház- A szöveget átdolgozta

Puccini: Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Rendező
![[szkikki] 2.0](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/361/szkikki-20-222-131-221278.jpg)
[szkikki] 2.0
Magyar Állami Operaház- Magyar szöveg Giovacchino Forzano eredeti librettója nyomán
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!